Interjú Palásthy Norberttel, a Ferencváros akadémia igazgatójával
Amikor a Ferencvárosba igazol egy fiatal milyen főbb szempontrendszer alapján figyelitek a teljesítményét az adott korosztályokban (technika, taktika, kondiciónális, mentális képességek)?
A felsoroltak közül mind a négy paramétert figyelembe vesszük. Igazából nem is így fogalmaznék, hanem úgy, hogy a labdaértés, ami nagyon fontos, illetve a gyorsaság. Ha egy játékos érti a focit, jó a kognitív képessége, technikailag képzett, és megvan hozzá a kellő sebessége, akkor azt gondolom, hogy ezek a paraméterek, amiket így kihansúlyozunk, amikor hozzánk igazol valaki. De én azt gondolom, hogy itt a legnagyobb rész az utánpótlásban a képzésről szó.
Nem várom el egyik játékostól sem, hogy egy kész játékosként kerüljön az utánpótlásunkba, hanem ez rengeteg idő és munka. A mi filozófiánk általában úgy működik, hogy nem más akadémiákról próbálunk játékosokat igazolni, hanem a saját rendszerünket kialakítva, partnerkapcsolatokon át – hiszen van 20 ilyen partnerkapcsolatunk – illetve a kisebb klubokból próbálunk 14 év alatti gyerekeket beintegrálni a Fradiba. Ez valamikor akár egyéves közös munka is az adott klubbal, hogy nem egyből leigazoljuk, hanem heti rendszerességel jön hozzánk edzésre. Jobban megismerjük a gyereket, megismerjük a lelki világát, azt, hogy ő ebben a közegben hogyan tud teljesíteni.
Van arra is példa, hogy valakit mi kinézünk. Hogy feltűnik egy ügyes gyerek a pályán és akkor egyből kitűnik, hogy tehetséges, mert van sebessége, érti a focit, technikailag képzett, vagy jól szerel, esetleg kellőképpen gólérzékeny. Az egyes pozíciókra azért megvannak azok a paraméterek, amik alapján mi kiválasztunk játékosokat.
A taktikai aspektus annyira még nem lényeges ekkor, de a technikai képességek, a labdaérzékenység és a gyorság azok azt gondolom, hogy fontos kritériumok ahhoz, hogy a későbbiekben profi játékos válhasson az adott fiatalból.
Egy magyar fiatal labdarúgó esetén mi a véleményed általánosságban a tehetség vagy a mentalitás a fontosabb szempont ha profi játékossá szeretne válni?
Amikor egy gyereket kiszúrsz, akkor elsőként a tehetségét figyeled meg. Nem a mentalitását, meg nem a kitartását, mert azt akkor még nem látod, hiába nézed meg háromszor, négyszer, ötször, de azt már látod, hogy a pályán hogyan viselkedik, milyen a testbeszéde, mennyire alázatos, mennyire próbálja magát a csapat alá vagy fölé helyezni. Ezekről a dolgokról rengeteget szoktunk beszélgetni, amikor egy játékost kinézünk, vagy idehozunk a klubba, hogy mennyire illik bele be a mi profilunkba. De azt gondolom, hogy hosszú távon, ahhoz, hogy te profi futballistá váljál, az alázat, a kitartás, a szorgalom a leges, legfontosabb.
Az, hogy tehetséges vagy az, ennek azt gondolom csak a 25-30 százaléka, a többi pedig abból adódik össze, hogy milyen kemény munkát teszel bele a labdarúgásba az utánpótlás évek alatt, mennyire vagy kitartó, és mennyire vagy szerencsés. Azért a szerencsét sem vegyük ki ebből a faktorból, mert szerintem ez ugyanannyira fontos, mint az, hogy mennyire vagy alázatos és kitartó.
Milyennek itéled meg a magyar utánpótlásképzés általános helyzetét és azon belül a klubodét? Lépett előre a magyar labdarúgás ezen a területen?
Erre nagyon nehéz szerintem így nekem, akadémiaigazgatóként válaszolni. mert azt látjuk, hogy az utánpótlás válogatottak szintjén olyan kiemelkedő eredményeket nem tudunk elérni, de én meg azt látom, hogy az elmúlt időszakban, ha csak a Fradit nézem, sikerült előrelépnünk azon a filozófián keresztül, amit mi megálmodtunk 5-6 évvel ezelőtt, hogy szeretnénk a gyerekeket beáramoltatni a felnőtt fociba.
Mi sohasem eredményességben gondolkodtunk a Fradi utánpótlásában és nem abban tudom megfogalmazni, hogy eredményes vagyok-e vagy sem, hogy megnyertem egy adott bajnokságot vagy sem, hanem abban mérjük ezt, hogy az évek alatt hány játékost sikerült beintegrálni a profi futballba. Azt gondolom, hogy ebben a produktivitásban jól állunk az elmúlt időszakban, említhetném természetesen Lisztes Krisztiánt vagy Tóth Alit, de mi ugyanúgy büszkék vagyunk minden jelenlegi profi játékosra, akiket a média kevésbé ismer, de korábban ugyanúgy nálunk fejlődhettek. Ilyen például a DAC-ból Redzic Damir vagy Ammar, akik bár külföldi ligában szerepelnek, de mi nagy mértékben hozzájárultunk az ő fejlődésükhöz. De ide tartozik még Cékus Ádám, Kovács Marci, Csontos Dominik, Katona Bálint vagy Iyinbor Patrick is. Tényleg rengeteg olyan srác van, akik jelenleg első- vagy másodosztályban szerepelnek, ez a szám pedig azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban sok fiatalnak sikerült profivá válni a Fradi utánpótlásából. Mi erre vagyunk igazán büszkék, illetve természetesen arra, hogy ma már saját nevelésű játékosaink is játszanak a Fradi felnőtt csapatában.
Rengeteg nemzetközi tornán veszünk részt, a környező országok topklubjaival játszunk felkészülési mérkőzéseket vagy szerepelünk tornákon. Aazt gondolom, hogy ebben van a jövő, ebben van a fejlődési lehetőség, így lesz majd korosztályonként 2-3 olyan játékosunk, akik jogosan “pályázhatnak” arra, hogy a Fradi felnőtt csapatában is bemutatkozzanak.
Mit gondolsz a jelenlegi fiatalszabály milyen hatással van a magyar utánpótlásképzésre?
Azt gondolom, hogy az a klub, amelyik azon dolgozott, hogy a fiatal játékosokat foglalkoztassa és beintegrálja a felnőtt fociba, az már korábban elkezdte ezt.
Úgy látom, hogy azokban a klubokban, akik komoly szintet képviselnek és nemzetközi szinten is meg akarják magukat mérettetni, ott nagyon nehéz fiatal játékosokat szerepeltetni, csak akkor, hogyha tényleg oda való. A Fadi esetében az látszik, hogy vannak olyan magyar fiatalok – Lisztes Krisz, Tóth Ali, Kaján Norbi vagy akár Madarász Ádám – akik megállják a helyüket az első csapatban is.
Én azt szeretném, hogy ezek a játékosok ne csak egy-két évig legyenek az adott NB1-es klubnak a játékosai, vagy ne csak azért játszanak, mert a korosztályának játszania kell, hanem ezeket a játékosokat tovább építve, maradjanak benne a magyar futball közegébe. Mert azt látom sok esetben, hogy meg vannak határozva a fiatalszabálynak a korlátjai és az alapján cserélgetjük a gyereket. Akkor jó egy fiatalszabály, ha megvan a kellő türelem, és miután lehetőséget kaptak a fiatalok, utána továbbépítjük őket.
Nem vagyok benne biztos, hogy ma Magyarországon van elég fiatal játékos, aki képes lenne folyamatosan játszani a 12 NB I-es klubban. Az is kérdés, hogy ha valamelyik fiatal megsérül, van-e elegendő utánpótlás, aki be tud lépni a helyére. Úgy gondolom, nem minden fiatal játékos áll még készen arra, hogy stabilan megállja a helyét az első osztályban.
Ugyanakkor az utóbbi időben látszik, hogy azok a fiatalok, akik lehetőséget kaptak az NB I-ben, több csapatban is meg tudták mutatni magukat. Hozzá tudnak tenni a csapat teljesítményéhez – akár gólpasszokkal, akár jó játékkal. Ennek nagyon örülök, hiszen minél több magyar fiatal játszik az NB I-ben, annál jobb.
A kérdés inkább az, hogy ez a folyamat fenntartható-e természetes módon, vagy csak mesterségesen tartjuk fenn különböző szabályokkal és ösztönzőkkel. Most, hogy a kiemelt akadémiák számára már nemcsak ösztönző rendszer, hanem kötelező előírás vonatkozik erre, az lesz a kulcs, hogy a sportigazgatók és az NB I-es edzők valóban elhiggyék: a magyar fiatalok is képesek megütni ezt a szintet. És hogy hosszú távon is tervezzenek velük, ne csak pillanatnyi szabályok miatt játszassák őket.
Akkor van ennek értelme, ha valóban fejlődési lehetőséget adunk nekik. Nem pedig úgy, hogy egyik évben bedobjuk őket a mély vízbe, aztán pár év múlva már más korosztály kapja a helyüket a „fiatalszabály” miatt. Ha csak cserélgetjük a fiatalokat évről évre, anélkül, hogy beépítenénk őket a rendszerbe, annak nincs igazán értelme.
Mennyire véled alkalmasnak a magyar (kiemelt) akadémiai rendszerből kiöregedő fiatalokat azonnal profi csapatokban játszani?
Szerintem ez nem akadémiától függ, és nem lehet azt mondani, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb. Inkább arról van szó, hogy a magyar fiatal játékosok általában kicsit később érnek be, mint a környező országokban. Hogy ennek pontosan mi az oka, azt nehéz megmondani.
Az utóbbi években is látszik, hogy sok játékos csak később érik meg igazán a profi szintre. Jó példa erre Lukács Dániel, aki az utóbbi időben válogatott meccseken is megmutatta magát – gólokkal, gólpasszokkal –, de ő sem tizenévesen került oda. Ugyanez igaz Varga Barnira, vagy akár Tóth Balázsra, aki 28 évesen jutott el oda, hogy válogatott szinten is helyt tudjon állni.
Azt gondolom, hogy a türelem kulcsfontosságú. Túl gyorsan lemondunk a fiatalokról. Személy szerint én a „fiatalszabályt” is kicsit máshogy kezelném: nem 20 éves korig, hanem inkább 21–22 éves korig számítanám a játékost fiatalnak. Ugyanis ez nem úgy működik, hogy egyik napról a másikra egy fiatal játékos képes ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint egy rutinos felnőtt.
Ha türelmesen építjük őket, akkor működhet ez a rendszer. Lesznek persze kiugró tehetségek, akik már 18 évesen megmutatják magukat, de a többség ennél később érik be. A magyar válogatott vagy az NB I-es csapatok gerincét sem 18–20 éves játékosok alkotják.
Ha tehetséges a fiatal és dolgozik, előbb-utóbb robbanni fog – hogy ez milyen szintet jelent majd, azt nem lehet előre megmondani. De biztos vagyok benne, hogy a türelem és a bizalom meghozza a gyümölcsét.