Az elmúlt időszak kínai transzfereit* vagy a játékosoknak kínált ajánlatokat** alapul véve érdemes elgondolkodni, merre is tart manapság gazdaságilag a legnépszerűbb sport.
Ha megvizsgáljuk egy profitorientáltan működő klub bevételstruktúráját, azt állapíthatjuk meg, hogy a legnagyobb tételt a klubok számára a televíziós jogdíjakból származó bevétel jelenti, amit általában a jegybevételek, valamint a szponzoroktól származó, illetve az úgynevezett merchandisingtermékek utáni bevételek követnek. A bevételstruktúrához köthető még, főként nevelőklubok esetében, a játékostranszferekből származó bevétel.
De azt, hogy ez nem fix sorrend, jól példázza a Paul Pogba nevével ellátott mezek eladása. Az abból származó bevétel ugyanis három hét alatt behozta a játékos 105 millió eurós vételi árát. Elképesztő.
ÉPÜL AZ ÚJ PREMIER LEAGUE
Mielőtt megvizsgáljuk ennek a struktúrának a kínai változatát, érdemes elgondolkodni Danny Mills korábbi angol válogatott játékos szavain, aki szerint a kínaiak a pénzükkel egy új Premier League-et építenek, ugyanúgy, ahogy azt korábban az angolok tették.
Mert mi is történt a csatornán túl korábban, illetve még a közelmúltban is?
A minden bajnokságnál jövedelmezőbb televíziós szerződéseknek köszönhetően a Premier League csapatai néha már irreálisan felverték az árakat, aminek a német, olasz, spanyol csapatok látták a kárát a legjobb játékosok aláírásáért folytatott harcban. De valamelyest megálljt parancsolt a szigetországi klubok számára a pénzügyi fair play bevezetése, amit azonban a kínai csapatok nem vesznek annyira komolyan.
Danny Millsnek valószínűleg igaza van, tényleg egy új Premier League kezd kibontakozni Kínában, arról nem is beszélve, hogy közben kínai befektetők igyekeznek az angol futballban is megvetni a lábukat (lásd például: Aston Villa). Az, hogy ez gazdasági szempontból mennyire lesz racionális, ezt jelen pillanatban nehéz megjósolni.
A KÍNAI FUTBALL BEVÉTELI FORRÁSAI
A világ legnépesebb országában sokan úgy gondolják, hogy ők találták fel a futballt, és most igazából csak hazatér hozzájuk a játék.
Hogy ennek mekkora a valóságalapja, most inkább hagyjuk, az viszont sejthető, hogy a világ legnépszerűbb játékához fűződő televíziós jogdíjakból származó bevételek jó eséllyel Kínában is beváltják a hozzájuk fűzött remények. A tévéközvetítések jogdíja már tízszerese a korábbiaknak. A jegybevételek is valószínűleg növekedni fognak az országba áramló külföldi sztárok számával egyenes arányban (jelenleg 24 ezer a mérkőzésenkénti nézőszámátlag).
A legnagyobb és legfontosabb szelet a tortában pedig a helyi szponzorok (főként állami) által nyújtott támogatás, mert merchandisingról mint olyanról minden rosszindulat nélkül sem nagyon beszélhetünk Kínában. A játékoseladás sem élvez különösebb prioritást a kínai csapatoknál, jó példa erre az ügynökségünk által az ottani Szuperligában szereplő Jenpienhez kiközvetített Guzmics Richárd esete: a számára kínált kedvező anyagi kondícióktól függetlenül csupán egyéves szerződésben állapodtak meg.
Ami ellenben nagy különbséget jelent az angol Premier League, illetve a kínai Szuperliga között, az az, hogy Angliában az EU-ból korlátlan számú játékos szerződtethető és léphet pályára (a nem EU-s országokból érkező játékosokkal szemben viszont jelentős követelmények vannak, hiszen csak az kaphat munkavállalási vízumot, aki hazája válogatott mérkőzéseinek 75 százalékán részt vett a tervezett szerződést megelőző két évben). A kínai szövetség viszont csupán három külföldi játékos szerepeltetését engedélyezi – a kínai futballisták játékát és fejlődését támogatandó, ami logikusnak tűnik, ha belegondolunk, hogy az Angliát elárasztó külföldiek milyen hatással voltak a nemzeti csapatra.
KÍNAI SZUPERLIGA KONTRA NB I
Végezetül vessük össze a kínai példát a magyar futballal!
Az mindenképpen hasonlatos, hogy az ország első számú politikai vezetője Magyarországon és Kínában is nagy futballkedvelő. Ez nem elhanyagolható szempont a sportág felemelkedése tekintetében.
No de térjünk vissza a honi bajnokságra! Televíziós és központi (szponzori) marketingbevételeknek hála a klubcsapatok Magyarországon is jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak, mint néhány évvel ezelőtt. Ellenkező tendenciát mutat azonban a mérkőzések látogatottsága, ezáltal (egy-két csapat kivételével) jegybevételről nem is beszélhetünk, hiszen az idetartozó bevételt általában elviszi a rendezés költsége. Ez egészen addig biztosan nem is fog változni, amíg nem emelkedik számottevően a bajnokság színvonala, hiszen otthonról, a karosszékből a legjobb európai bajnokságok meccseinek nagy részét szinte ingyen láthatják a futballkedvelők.
Merchandisingbevételről (talán csak a Ferencváros kivételével), Kínához hasonlóan, ugyancsak nem nagyon beszélhetünk hazánkban. A központi marketingbevételek mellett így a játékoseladásnak kellene a fő bevételi forrásnak lennie egy NB I szintű bajnokság csapatainál.
Ehhez viszont két stabil pillérre lenne szükség: kimagasló utánpótlás-nevelésre és a játékosok nyereséges adás-vételét segítő magas szintű játékosmegfigyelésre.
Döntse el mindenki, hogy ezek megvannak-e ma Magyarországon, vagy ebben a tekintetben is inkább Kínára hasonlítunk…
*Néhány példa a közelmúltból, átigazolási díjak:
Carlos Tévez: (argentin) 70 millió font
Oscar: (brazil, a Chelsea-től a Sanghaj SIPG-hez) 60 millió
Hulk: (brazil, Zenit – Sanghaj SIPG) 47 millió
Graziano Pelle: (olasz, Southampton – Sandong Luneng) 34 millió
Ezequiel Lavezzi: (argentin, PSG – Hopej) 10 millió
Jackson Martínez: (kolumbiai, Atlético Madrid – Kuangcsou) 32 millió
Ramires: (brazil, Chelsea, Csiangszu Szuning) 25 millió
** Heti keresetek
Tévez: 615 ezer font (heti bér)
Oscar : 400 ezer font
Hulk: 320 ezer
Pelle: 290 ezer
Lavezzi: 220 ezer
Martínez: 207 ezer
Ramires: 200 ezer