Legújabb blogbejegyzésemben a Kecskemét sikeres NB I-es szereplésén felbuzdulva azt a témát járom körbe, hogy a példa szerint alacsonyabb osztályokban bizonyító labdarúgókból is lehet ütőképes, élvonalbeli csapatot építeni, olyan játékosokból is, akik korábban még csak utánpótlás-válogatottak sem voltak. A játékosügynök szemével – Paunoch Péter blogja.
A legutóbbi blogbejegyzésemben arra törekedtem, hogy az NB I jelenlegi idényében nyújtott teljesítmények alapján összeállítsak egy olyan, kivétel nélkül hazai, 25 éves vagy 25 évnél fiatalabb játékosok alkotta keretet, akikről nevelőklubjuk egyszer már lemondott vagy legalább kölcsönadta őket a fejlődésük érdekében, így nem a nevelőklubjukban lettek stabil élvonalbeli játékosok.
Most egy újabb névsort állítottam össze, egy másik tizenegyet az őszi szezonban mutatott produkciók alapján:
Varga Bence (KTE) – Nagy Krisztián (KTE), Szalai Gábor (KTE), Szabó Alex (KTE), Pászka Lóránd (FTC) – Lukács Dániel (DVTK), Ötvös Bence (Kisvárda), Katona Mátyás (Újpest), Sillye Erik (Vasas) – Varga Barnabás (Paks), Tóth Barna (KTE).
Ez a csapat vajon benn tudna-e maradni az NB I-ben, illetve mi a közös ezekben a magyar játékosokban?
A válasz az, hogy nevezett játékosok sohasem játszottak sem az utánpótlás-válogatottakban, sem a felnőttválogatottban, mégis eljutottak az NB I-ig, jelenleg csapataik húzóemberei és nem zárható ki, hogy közülük lesz olyan játékos, akit a felnőttválogatottban még viszontláthatunk. Felsoroltak közül Lukács Dániel annyiban kivétel, hogy ő jelenleg az NB II-ben futballozik, de korábban játszott már az NB I-ben, idén tavasszal pedig a másodosztályban gólkirály lett Kecskeméten, jelenleg Diósgyőrben játszik, ebben az idényben 11 bajnoki meccsen négy gólt és három gólpasszt adott.
A 26 éves Lukács is arra példa, hogy sok tehetséges játékos „porosodik” az NB II-ben, mire az élvonalban is húzóemberré tud válni – a DVTK támadója például már hét éve, a Honvédban debütált az élvonalban, de Kispesten jobbára csak az NB III-as csapatban kapott állandó lehetőséget, és később, a 2018–2019-es évadban Újpesten is csak kiegészítő embernek számított. Van sok olyan játékos is, aki eljutott a korosztályos válogatottakig, de az NB I-ben sohasem lépett pályára. Amikor még futballoztam, nekem is volt olyan korábbi csapattársam, aki csaknem 100 utánpótlás-válogatott meccsen szerepelt, de az első osztályban be sem mutatkozhatott.
Ilyen példákért elég csak megnéznünk a 2019-ben U17-es vb-n szereplő magyar csapat tagjait, akik mostanra már húszévesek, nekik kéne adniuk a mostani idényben az élvonal fiatal generációját, ehhez képest a három évvel ezelőtti vb-csapatból az NB I jelenlegi idényében csak öten léptek pályára, de közülük is csak két játékos, Baráth Péter és Komáromi György kap rendszeresen lehetőséget ebben az évadban a hazai élvonalban, külföldön, Belgiumban pedig Németh András. A 2019-ben Preisinger Sándor irányította korosztályos válogatott jelentős része pedig még csak be sem mutatkozhatott az első osztályban. De a korábbi korosztályok esetében is hasonló a helyzet. A 2017-ben U17-es Eb-n szereplő magyar válogatottból kilencen még csak be sem mutatkoztak a felnőtt élvonalban. Jelenleg pedig csak hatan szerepelnek abból az együttesből első osztályban – Csoboth Kevin, Kiss Tamás, Mocsi Attila, Schön Szabolcs, Szendrei Norbert, Szoboszlai Dominik.
Ezzel párhuzamosan különösen érdekes, hogy a Kecskemét, amely a fent említett, amolyan idei felfedezettek válogatottjába a legtöbb játékost adja, ötöt, egy sor olyan futballistával tud újoncként kiemelkedő teljesítményt nyújtani – egyedüliként legyőzte a Ferencvárost és 2. helyen áll a bajnokságban –, aki korábban még csak utánpótlás-válogatott sem volt. Ez a tény megint csak felerősíti egy vesszőparipám, a szakszerű scouting szerepét a mai, profi labdarúgásban. (A Football Education Center következő, alapszintű scouting képzése novemberben indul). A Kecskemét is a példa rá, hogy nem feltétlenül azokból a játékosokból lehet jó NB I-es csapatot faragni, akik már utánpótláskorban kiemelkedtek korosztályukból, hanem a későn érő típusokból is, csak őket nehezebb felismerni, felfedezni, ezért van az, hogy sok klub előbb hoz külföldről élvonalbeli rutinnal rendelkező játékost, semmint hogy itthon, az alacsonyabb osztályban bizonyító játékosok közül válogasson. Pedig az utóbbi években, a Paks vagy akár a ZTE játékospolitikája is azt bizonyította, hogy ez is a csapatépítés egy járható útja lehet.